In the depth of human hearts

"Mindkettőnk igen szomorú és lehangolt arcot vágott, de nem volt mit tenni. Már előző nap tudtam, hogy milyen szar lesz az elválás, de azt akkor még nem, hogy nem csak nekem. Az az érzésünk volt, hogy amint egymásra nézünk bőgésben fogunk kitörni. Aztán így is lett, utoljára 7 évvel korábban sírtam több embere előtt, hát ennek is eljött az ideje ismét. Gyorsan megöleltük egymást, nem is öltetük, szorítottuk. Rossz érzés volt, nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyen fájdalmat. De még szerencsére velem volt a józan eszem, és magamban megnyugtattam magam azzal a kis gondolattal, hogy "Nincs baj, nincs baj". Elengedtük egymást, és mikor ismét egymásra néztünk már mindketten mosolyogtunk. Annyit mondtam: Még találkozunk. Nem mondtam direkt, hogy "Ígérem", mert valahogy engem idegesített a szó, meg hogy nem szabad ígérgetni, és talán jobb is ha nem ígérgetek, mert akkor szarabb, ha nem teljesítem. Gréta nem szólt semmit. Felszálltam a vonatra, az ablakon át néztük egymást. Végig mosolygott, és próbáltam én is. De belül megint olyan késztetésem volt, hogy sírni akarok. Elindultunk. Nem futott utánam, csak állt és simán integettünk egymásnak. Aztán eltűnt a képből, és kezdetét vette egy "végtelen" utazás hazafelé...

Igen, ahogy tegnap a boldog percek tűntek egy örökkévalóságnak, most a magányos, üres utazás. Mert nem volt velem. Csak én voltam ismét a gondolataimmal. Amelyek most még nagyobb súllyal törtek rám, mint máskor. Igen, ilyenkor már csak ösztönösen is átgondolja az ember a történteket. És az idő de lassan tellik... Nem tudtam másra gondolni, hogy is lehetne ilyenkor. Egy hét, egy csodálatos hét. Mindez csak a fejemben marad mostantól életben. Már felszálláskor féltem, hogy mire hazaérek a gondolataim nagyon pesszimistává válnak, és felemésztenek teljesen. De nem, 1 óra folyamatos emlékezés után jöttek egy kicsit másabb jellegű gondolatok. Próbáltam pozitív dolgokat beleerőltetni, pontosabban nem is kellett annyira erőltetni, de ideje volt rendesen végiggondolni most mi legyen, nem lehetek egy tehetetlen báb az Élet kezében. Nem lehetetek letörve megint éveken át egy ilyen eset miatt, főleg hogy ez az eset életem legszebb esete, csak az elválás és a hiány szar jelenleg és lesz majd sokáig még, most erre kell megoldást találnom, hogy éljem túl. A kapcsolatot mindenképpen tartanom kell, nem engedhetem el Őt. 3 óra utazás, mely most egy örökkévalóság. De túl kell élnem, és túl is fogom. Tarts ki, ember, tarts ki! Igaz vártam telefonhívást vagy sms-t tőle, de semmi. Ez is kétségbe ejtett kicsit. Én meg gondoltam, majd ha hazaérek írok. Végre! Otthon. Már csak egy busz, és még pár 100 méter. Otthon! Gyorsan sms írás: "Szia! Hazaérkeztem épségben :D Kegyetlen hosszú út volt, de megvagyok :) Puszillak, Szia!" Csak ennyi tellett tőlem, de elég is volt ennyi egyelőre. Válasz azonban nem jött. És igazából vele kapcsolatban az összes kétségemet az előző napi viselkedése keltette bennem. Hiszen még aznap se szólalt szinte meg, mikor hazautaztam. Néma volt, és kezdtem erősen aggódni, hogy mi történhetett vele, vagy mit okozhattam, hogy ilyen lett. Lefeküdtem hát, és elaludtam. Eltelt egy nap, semmi. Eltelt még egy, semmi. A 3ik nap után is semmi... Mit gondoljak most? Nem mertem direkt zaklatni levelekkel, bár lehet ezt kellett volna. Én ostoba! Hisz azt mondtam tartom vele a kapcsolatot, de mégis csak semmittevéssel töltöttem ezt a 3 napot. Aztán mikor észbe kaptam és írni akartam láttam, hogy új levél érkezett, méghozzá tőle... Kicsit összeszorult a szívem, és nem mertem elolvasni. De vagy 10 perc ide oda járkálás után rávettem magamat. Nos nem is tudom... el kezdtem olvasni, de szóhoz nem jutottam. Még most is bennem van kicsit az a hitetlenség, amit akkor éreztem. A levél nem tartalmazott köszönést, így kezdte: "Borzasztóan hiányzol!". Utána végigsorolta a dolgokat. Elmondta, hogy aznap mikor megmondtam neki hogy szeretem teljesen megzavarodott, és sokkolta ez mind és nem tudta hova tegye a dolgot, és akkor este még velem akart aludni, mert igazán megkedvelt és vonzódik irántam, de megszólalni nem tudott utána, se másnap. Nagyon össze volt törve, mikor elmentem, és 3 napon át nem volt képes cselekvésre; barátnői néha vele voltak, de egyedül szeretett volna lenni. 3 napon át szinte ki se mozdult a házából, de még a szobájából sem. Alig evett, csak rám gondolt, arra amiket mondtam, meg arra, hogy milyen érdekes ember vagyok, egyszerre igen komoly és igen vicces, gyerekes oldallal. Nagyon megfogta a jellemem és a személyiségem, amely még sokmindent tartogat számára és ami még jobban kiváncsívá teszi velem kapcsolatban. Szóval az, hogy felkeltettem az érdeklődését, enyhe kifejezés. A vonzódása meg szinte csak a belső tulajdonságaim és a jellemem iránt alakult ki, a külsőség valahogy eltörpült, vagyis pont ezek a dolgok tették a külsőt is szerethetővé számára (bár ez jóval később derült csak ki, de gondoltam megemlítem). Az is megfogta, hogy felvállaltam az érzelmeimet, pontosabban hogy sírtam is előtte, és beszéltem a mélyről eredő problémáimról, és szeretne segíteni a megoldásában. Zárásként annyit írt, hogy nagyon hiányzom neki, és nagyon szeretne mihamarabb látni. És sok mondanivalója meg mesélnivalója lenne még számomra de nem levélben akarja közölni, mert elveszik a varázsa; most is csak azért mondott el ennyi mindent, mert már nem bírta magában tartani, és fontosnak tartotta hogy a megfelelő emberrel közölje. Ha lehetséges, és nem gond, akkor akár egy hetet is náluk tölthetnék, vagy ő lejön hozzám, csak legyen valami. (Na igen, 80 kilóméter... erős távolság). Üdvözöl és millió puszit küld. A levélben nem szerepelt a "szeretlek" szó, de engem nem is bántott egyelőre. A levél elolvasása után elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. Hanyattestem az ágynak, és vagy 5 perc plafonbámulás után akkora mosoly kerekedett az arcomon, hogy majdnem leszakadt az arcomról. Hirtelen úgy éreztm mintha felemelkednék az ágyról és csak lebegnék. Lebegnék a rózsaszín ködben. Nem gondolni semmire, egyetlen dolgon kívűl: Igen! Haaaa. De nem! Még nem értem célba, héjkás! Felnyílott hamar a szemem és visszaestem az ágyra. Ez csak egy levél, írás. Nem! Nem eshetek bele megint ugyanabba a csapdába, látnom kell őt, és élőben is hallani ezeket tőle! Hiába érzem magam boldognak, amikor csak mondatokat olvastam az imént, ez nem elég! Sajnos rámtört a nőkkel szembeni, tudatalatt érzett bizalmatlanságom, de ezt most melegében kell elfojtani! Igen, nem kell kétségbeesni, de nem is kell túlzottan beleélnem magam. Holnap szépen összecsomagolok ebéd előtt, megebédelek, és irány Kaposvár! Cselekedni kell, nem lehet késlekedni! Ja és a legfontosabb: most kell kizárni a negatív gondolatokat! Előszőr még csak a boldogság, a hit ezekben a mondatokban, abban, hogy viszonzást nyert a szerelem, és minden. Utána meg jönnek a folyamatos kételyek, amint csillapodik a túláramló pozitivitás. És az vezet az újabb rossz emlékek, tapasztalatok erős felidézéséhez, ami után megint csak elkeseredés következik, majd gyűlölet érzet, és mindez úgy, hogy Gréta irányában ezekre nincsenek is okaim egyáltalán (még). De akkoris, most még mindig oly nehéz feldolgozni ezen információkat, melyek folyamatos boldogsággal törnek rám. Minden irányból csak úgy áramlanak belém, teljesen más dimenzióba repítve. Állj! Hisz ez csak ilyenfajta boldogság, milyen lehet akkor az igazi, őszinte, viszonzáson alapuló? Ez az amiből akkor este, vele egy ágyban osztoztam, de az mégse volt az igazi, szavak nélküli volt és a kételyeim velem voltak. Most viszont az "igazi" kell! Levél? Mondatok, szavak írás formájában? Nem, elegem van már ezekből a plátói baromságokból, hogy ezek tesznek boldoggá, a bizonyítatlan szavak, ígéretek, érzések... Változtatni fogok, méghozzá holnap. Ha tényleg igaz amiket írt, akkor az ki fog derülni holnap, és méghozzá úgy, hogy találkozom vele. Lehet persze még időre van szükség :S De nem, azt mondta minnél előbb látni akar, hát megadom neki, és ha kell, akkor hát egy hetünk lesz rá, hogy tisztázzuk a dolgokat. De megint előtörnek a kételyeim... Lehet ez is csak egy szemét női ármány lenne, ez az egész dolog? Hogy lássa mennyire vagyok érte? Hogy elmegyek érte akár a világ végéig, lehet csak megjátsza magát? Nem tudom, de a nők is, és a férfiak is képesek rá, úgy hiszem. Benne van mindenkiben a kisördög, hogy látni akarja más szenvedését, odaadását, megadását, kitárulkozását, és hogy ez elégedettséget okozzon a lelkükben; káröröm és bosszállás. Vagy csak szimplán a hiúság táplálása érdekében... Sosem felejtem el annak a szemétládának a szavait: "Lehet, hogy érzek valamit tényleg, de lehet, hogy csak a hiúságom teszi." Mocskos, szemétláda, hiú kurvák!!! Áhh! De neeeem, Gréta nem lehet olyan, nyílván benne is megvan, mint minden emberben, de nem, annyira érzem, hogy tiszta és ártatlan, de félek, hogy nála is csak a szépsége és a (látszólagos) makulálatlansága érezteti ezt velem, és nagyon is jól elrejti az igazi énjét ezalatt a maszk alatt. És ez sajnos kegyetlen kérdezősködést szül már most a fejemben, amivel drasztikusan a lelkébe gázolhatok, úgy érzem. És ezt nem akarhatom igazán, Ő is nő, de nem mondhatom, hogy ismerem, ehhez nem elég a nőkről felállított negatív és gyűlölködő elméletem. Holnap szépen találkozni fogok vele, és majd kiderül minden. Csak el ne ragadtassam magam tényleg... Ja tényleg, hisz még válaszlevelet se írtam neki! "Szia! Fúú nem is tudom mit mondjak hirtelen, túl sok minden kavarog bennem már vasárnap óta. És ez most váratlan volt. De nem akarom szaporítani a szót, holnap én szeretnék elutazni hozzád, minnél előbb. :) Meg akarok bizonyosodni mindenről személyesen, de persze ha csak neked is jó ez az időpont, ja és egy hetet rászánnék szívesen, igen. :) Ebéd után mennék, szóval 1 órási vonattól kezdve amelyikkel csak lehetséges. Áh, úgy várom már az egészet, vagy nem is tudom. Időben meg kell történnie, hogy a kételyek ne zúdúljanak rám... :) Na, várom mihamarabbi válaszodat! Remélem sikerülni fog a dolog, én is megbeszélem itthon anyuval. Na sziaaaaaaaa és léégy jóóóó! Puszi!" Ennyi elég is, csoda hogy ennyit írtam, mert úgy érzem egyre jobban leblokkolják az agyamat a gondolataim. Nem is kell sokat várnom, jön is a válasz 5 perccel később: "Nagyon jó lesz, majd elintézem az egészet itthon, juuujjj! :D Fúú nagyon örülök, ááh annyi mindent akarok megint mondani, de személyesen akarom, és félek, hogy elfojtódik, mire odáig jutunk :-(A délután is jó lesz, bárcsak előbb jönnél... Nagyon várlak, siess! Pusssszzzzz xd" Rendben, tehát megvan szervezve látszólag minden. Most ideje az alvásnak!

A másnapi kelés kicsit fura, mintha valami hiányérzetem lenne. Mintha valamilyen érzések hiányoznának tegnapról... Mindegy, készülődések, valami! Legyen már ebéd. Ja igen, anyámmal duma. Szóval titokban tartom megint csak, mint 2 éve, hogy miért is megyek, azt kammerolom, hogy haverékkal kiruccanás. Jajj, miért hazudok folyton anyámnak...? Ezeket még mindig nem tudom felvállalni előtte ugyanúgy, a "nőügyeimet". De nincs akadály, pénz meg minden megvan, elcsomagolás ebéd előtt, majd ebéd. Egyre jobban kezd görcsölni a gyomrom... Mivel elérkezik az utazás pillanata. Vonatállomás. Nemsokára indul a vonat. Dezsávű. Ismerős a felszállás nagyon is, csak most nincs, aki figyelne mereven az ablakon kívűlről. Megint egy hosszú utazás következik, talán még hosszabb és még nehezebb, mint az előző. Csak ezúttal az út Hozzá vezet (és remélhetőleg az igazsághoz)."

Folyt. köv.