Buszra szálltam. Leültem. Vártam őt. Vártam. Nem volt biztos hogy busszal jön. De aztán mégis, felszállt... Kissé megijedtem, mert valahogy féltem a találkozástól megint. Kicsit szorongtam csak mikor megláttam. Elindult hátra. Nem vett észre, csak előre nézett. Felálltam kicsit és kinyújtottam a karomat, hogy intsek, akkor észrevett. Mellettem már ültek. Így hát mögém ült eggyel. Tehát beszélni nem tudtunk, én legalábbis nem szeretek hátrafele nézve beszélni, úgy hogy más is ül mellettem. Elindultunk. Sokáig csak magam elé néztem. És gondolkodtam és kicsit örültem, hogy uh, megúsztam egyelőre a közelségét... Igen, színházba mentünk. Együtt. Kedveltem. Tetszett. Nagyon is. Ezért féltem is tőle. Mindig féltem a lányoktól, most még jobban. Vele akartam lenni de mintha mégse. Talán a sok csalódás olyan mély nyomot hagyott, hogy féltem közelengedni a lányokat. Fizikailag és lelkileg is. Aztán félúton mégis változott a helyzet... Leszállt a mellettem lévő. És akkor mellémült ő. És igen. Visszafogott voltam eléggé, zárkózott. Próbáltam ellene tenni, de hosszú idő kellett a feloldódáshoz. Beszélgettünk. Nem tudom pontosan miről, de arra emlékszem, hogy épp huga született nemrég, és majd aznap be fog menni a kórházba megnézni. Mutatott is egy babakönyvet, én még nem láttam ilyet ezért érdeklődve figyeltem. Emlékszem megkért hogy figyeljek a fülére néha, mert új fülbevalója van és ki szokott esni. A fülére néztem mikor mutatta, de abban a kis pillanatban is lekaptam az arcát, annak különböző pontjait. Mert az összképe csodálattal töltött el mindig, olyan szép volt. Profilból is. A hangja is. Valamiért el tudtam olvadni ettől a csajtól, mindig olyan hatással volt rám. Akkor már valószínűleg érezte ő is, szerintem nem volt nehéz észrevenni, hogy a környezetében más vagyok, és hogy hatással van rám. Úgy éreztem tudja. Mert nála is látszott valami visszafogott határozatlanság, láttam a reakcióiból. Alapból mosolygósnak tűnt, de mégsem. Meg mikor elvigyorodott akkoris utána így hirtelen lelohadt a mosolya. Úgy éreztem valami baja van, vagy gondja, esetleg önbizalomhiánya. Úgy éreztem titkol valamit előlem. Mintha nem lenne őszinte velem szemben. Leolvastam az arcáról sokmindent, persze ennek fényében is szép volt, ez valahogy még jobban tetszett benne. Az hogy valami lehet valami gond, amit nem tudok és meg kell oldanom vagy segítenem. Sajnos ilyen vagyok. De sokan mások is. Szóval beszélgetéssel telt az idő a buszon, néha azért megszakítottuk, vagy csak nem voltunk túl aktívak, és néztünk inkább magunk elé. :D Majd beértünk a városba. Színházig még volt idő, talán másfél óra. Irány a Széchenyi tér. Séta, ülés, fagyi. Volt azért program. Bár szorongtam az emberek miatt, nem túl szimpatikus egyének járkáltak éppen ilyenkor arrafele. Kéregető hajléktalanok, nagyarcú beszédes cigányfélék. Áh. Ültünk egy padon. Csak hogy megálljunk ismét, a fagyi után. :D Ismét beszélgetés, vagy inkább továbbra is. :P Próbáltam igen, kellett ez, próbáltam még többet adni élőben, mert míg msn-en nagyon dumás voltam, élőben szar. Kellett ez hogy megnyíljak még jobban, lássam a reakciókat, stb. Önbizalomnövelésnek.

**************************************************************************************************************************

Aztán felé fordultam, és közben simogatni kezdtem a vállát. Meg a karját. Pelyhes volt a bőre, de én szerettem. Nézett maga elé. Én őt néztem. A kis izzadságot ami csillogott a szőrén. A nyakán, az arcán. Gyönyörű volt ahogy visszaverődött róla a napfény. Maga elé nézett. Lassan és lágyan simogattam fel és le. Aztán a hátához értem, azt is gyengéden fel és le. Maga elé nézett. Az alap szájálással az arcán. Hirtelen mondom neki: vedd már le a cipődet, kiváncsi vagyok a lábfejedre, vagy talán szégyelled? :) Felémfordult, és elmosolyodott, de még mindig hideg volt a tekintete. Teljesen felémfordult. Ölembe helyezte a lábait. Én levettem a lábbelijeit. Szeretem a lábfejeket, nem tagadom, nagyon is nézem kinek milyen van, azokat is besorolom mint pl szexi, vagy ronda, vagy szép. Neki nem tudom milyen volt. Aranyos talán. Selymes volt a bőre rajta. Végigsimogattam a tetejét. Majd feljebb is hatoltam, a combok felé. Elvigyorodtam a lábfej láttán, megbirizgáltam az ujjait, meg a talpát is. Csak nézett maga elé hidegen. Rezzenéstelen arccal. Fel le simogattam a lábát, kezdtem már erősen izgalomba kerülni. Olyan jó érzés volt egy női lábat végigsimogatni, érinteni, tapintani, bejárni. Be akartam járni mindenhol. Testét tetőtől talpig. Végigbarangolni tájain, a mély völgyén a lukkyal a közepén, és a domborzatán. Bejárni egész lényét. Kezemmel, ujjaimmal, nyelvemmel, orommal, állammal, arcommal, lábammal, hasammal, hímtagommal, minden létező testrészemmel. Egyesülni. Teljes testi mivoltunkban. Ledöntöttem, lefektettem a padra, és felé kerekedtem. Csókolgattam a nyakát, halántékát, arcát, száját, orrát, szemeit, homlokát, vállát, karját, mellét, annak bimbóját, HASÁT, DEREKÁT, ÁGYÉKÁT, FELKARJÁT, KÖNYÖKÉT, KÉZFEJÉT, UJJAIT, TENYERÉT, GÖDRÖCSKÉIT, SZEMÉREMAJKÁT, HÁTÁT, FENEKÉT, COMBJÁT, TÉRDÉT, LÁBSZÁRÁT, BOKÁJÁT, SARKÁT, LÁBFEJÉT, UJJAIT, TALPÁT. KÖRBE-KÖRBE, FEL LE, JOBBRÓL BALRA, MINDEN IRÁNYBÓL, VÉGTELEN SZÁMBAN. EJAKULÁCIÓK SOROZATA. BOLDOGSÁGÉRZET. ÉLVEZET. BEHATOLÁS. TESTISÉG. EGGYÉVÁLÁS. EGYESÜLÉS.

Csak nézett maga elé, hidegen, rezzenéstelen... Akkor vettem észre, hogy egy arcnélküli halott bábbal szerelmeskedtem, egy próbababával, egy TESZTBÁBUVAL. Egy lélek nélküli testtel. Nem mozdult, nem reagált, nem élvezte amit kapott, nem is tudott róla, mivel sosem volt élő, sosem létezett mint élőlény. Talán csak a képzeletem vetült ki rá, és feleszméltem az aktus végén. De mégis. A legrosszabb az volt, hogy bár nem őt tartottam karjaimban, mégis sokat jelentett. Ráborultam, és magamra fontam karjait, mintha belémfogódzkodna. Gyomrom összeszorult, testem rázkódni kezdett, körülöttünk elsötétült minden. És szememet sós és keserédes könnycseppek hagyták el.