Érdekes, nemrég írtam arról, vajon jó döntés volt-e véget vetni a kapcsolataimnak. Este volt egy álmom, páran közülük benne szerepeltek. Sajnos mostanra persze megint csak töredékek maradtak meg, és azok is úgy, hogy nemrég kapartam elő őket emlékezetemből. Gyorsan írásba is foglalom, hátha beugrik valami.

Az első amire emlékszem, hogy lenn vagyok a vásártéren, mintha lemenőben lett volna a Nap. Ott voltam én és F.Gy. Ővele nem is tudom mikor, talán januárban "végeztem". De itt mégis minden olyan volt, mintha semmi sem történt volna. A hangulat, mintha focizni mentünk volna. Semmi negatív érzés vele kapcsolatban. Mással viszont igen. Mondta, hogy jön S.T. Vele mindketten már megszakítottuk a kapcsolatot (jóval előbb), vagyis Ő velünk. Nem ez volt az első alkalom. Én eléggé húztam a számat, meg magyaráztam, hogy nem akarom hogy itt legyen. Mert minek térne vissza "közénk", huszadjára is vissza akarja nyalni magát? Hogy aztán megint ugyanaz legyen a végkimenetel? Biztos voltam benne. Már ahogy a távolban megjelent, gyomoridegem lett. Asszem voltak ott velünk többen is, de gőzöm nincs, kik voltak. Aztán odaért S.T., és érdekes módon, szerintem még soha nem látott formában. Nem az az agresszív, antiszociális kisugárzás, egyszerűen nyugodt volt az arca, a tartása is, még a megszólalása is. Kezet fogott mindenkivel, majd odajött hozzám is, de én csak úgymond "belecsaptam" a kezébe. Nem bíztam benne még így sem. Ezután nagy ugrás; msn-ezek éppen G.L.-el. :D Valamit akartam tőle, de azt vettem észre hogy már nem ír vissza jó ideje. Vártam perceket, majd lassan már órákat. Aztán valami ilyenre emlékszem, hogy a vásártérről felvezető út kijáratánál lévő ház - ahol hugom volt osztálytársa lakik - felé tartok. Bekiabálok az udvarra: "Te, légyszíves, szólj már a srácnak, ha ott van!" Ekkor már este volt, kivilágított utca. És kijön a házból két egyén. Az egyik a volt osztálytársam volt, akit Somának hívtak, a másik meg Hédi. A Soma itt G.L. volt. :D És egy kisgyerek, de Soma kinézetű totál. És el kezdtem lecseszni, hogy már megint nem képes válaszolni arra amit kérdezek, meg hogy eltűnik órákra, mikor beszélget valakivel. :D Haláli volt, meg aranyos, tényleg azt hittem, hogy Ő G.L., és úgy is beszéltem hozzá, közben megy egy kis aranyos gyerek vigyorgott rám. XD De ez hagyján, Hédi sem maradt szerep nélkül. Miközben én a srácnak magyaráztam, addig Ő érdekes módon a hátam mögé állt, vagyis pontosabban mellettem és mögöttem hozzám simulva, átkarolva a vállamat állt, és mosolygott ezen. Mintha egy pár lettünk volna, vagy csak ilyen közvetlen jóbarátok. Nem is értettem, idegen volt számomra amit tett, remegtem is belül, de ugyanakkor meg nyugtató volt a melegsége és rezdületlensége. Pedig "ott" is tudtam, hogy mi volt kettőnk között. Megvolt a kettősség. Mégis Ő úgy volt ott jelen, olyan formában, mint ahogy a többiek. Semmi gondjuk nem volt, azt sugározták felém, hogy nyugodtságot ébresztek bennük. Csak bennem volt az a rossz érzés, amit az emlékek okoztak. Ha így visszaemlékszem, akik szerepeltek ebben az álmomban, úgy sorakoztak fel, olyanok voltunk, mint egy család. Egy igazi család. G.L. talán Hédi testvére, vagy az én fiam, a többiek meg a testvéreim. Ők pozitívak voltak teljesen, én viszont kétoldalú. Olyan volt, mintha meg sem történt volna tényleg semmi rossz, csak én képzelnék be mindent, vagy emlékeznék rosszul. Vagy rajtuk hajtottak végre agymosást, és plasztikai műtétet. Vagy csak bábok voltak, az én vágyaimmal felruházva, beöltöztetve. Igen, bizonyosan az én legmélyebb vágyaim megtestesítői lehettek. De ez álom. Nem nevezném rémálomnak, pedig groteszk volt. De pozitívan groteszk. De az élet más. Lehet ennek a mondanivalója az volt, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása c. film végének. Bár én nem fogok így tenni, én ezt hülyeségnek tartom, hogy csináljunk valamit megint, úgy mint régen, mert csak a jó dolgokra, emlékekre kell gondolni, és azokért megéri. Most már azt vallom, hogy minden ember pótolható. És mindenkinek vannak sérelmei a másik iránt, amik így vagy úgy gyógyíthatatlanok. Talán gyógyíthatóak, akkor, ha mindkét fél úgy kezdi újra, hogy tényleg megbánta amit tett, átérzik a fájdalmat, és onnantól kezdve építik minden egyes percben azt a kapcsolatot és saját magukat, és sosem próbálják rombolni ezáltal a személyes félelmeik és aggályaik miatt, amit egymásra vetítenek ki. De a spontán bizalom akkoris már megszűnt rég.

Mindenesetre ez az álom valami olyat hangoztatott felém, amit akkor éreztem: ha ott a béke, és a nyugalom, akkor el lehet hinni, hogy sikerülhet, és ha a hit erős, sikerülne is. Még bennem van a nyugodtság, de hit nincs.