Ezt a filmet nemrég néztem meg. Legkülönfélébb halálesetekkel foglalkozik, és azt mutatja be mennyire törékeny is az ember. Én igazából remegve néztem végig, meg sokszor eltakartam a képet, pl. hullák mutatásánál, vagy bonctermi darabolásoknál. Hát igen, az hogy egy kisgyerek fejéről a bőrt lefejtik és húzzák le, hogy az agyát kiszedhessék nem túl szívderítő. Én nem is tudom, hogy a patológusok hogyan tudnak megmaradni embernek. Mert én ha ilyennek a végignézésén átesnék élőben szerintem kiégne az agyam. De nem is ezek voltak a zavaróak, inkább az állatok leölése volt elsősorban bántó számomra. A vágóhídak bemutatása, hogyan ölik le a fókákat és fejtik le a bőrűket, meg mikor lefejezték a kakast, és a teste ott vergődött meg futott fej nélkül. :S Aztán meg hát terítékre került sok minden még: kivégzések, balesethalálok, öngyilkosságok, elmebeteg legyilkolta a családját, stb. Engem ami mégis igazán felháborított, az a szekták és ilyen elbaszott vallási szélsőségek bemutatása. Pl. bemutatták egy szekta rituáléját, melynek során halhatatlanná válnak. Ezek az embernek nevezett lények olyan módon érik ezt el állításuk szerint, hogy egy halott ember belső szerveiből lakmároznak. És tényleg, fel lett véve amint felvágják az illető "ajándékot", és jóízűen, szenvedélyesen lakmároznak, majd jön az orgia: egymással szeretkezni vérben úszva. De komolyan, ahogy néztem az arcukat, és látszott az, hogy mennyire komolyan veszik ezt, mintha ez egy természetes dolog lenne, én bennem újra megerősödött az, hogy mennyire állattá tud válni az ember, csupán ostobaságból, félelemből, valami kényszerből, hogy más akar lenni mint az átlag... és el is hiszik magukról mindezt a dolgot, hogy ez nekik jó, és ettől jön a halhatatlanság. Ennyire gyengék az emberek? Én sem szeretem a halál gondolatát, de ez már sok. És ezek után mondja valaki nekem azt, hogy ne utáljam az embereket, mikor egy hajszál választ el sokszor attól, hogy állattá váljunk. Ott él bennünk, letagadjuk, és észre sem vesszük hogy azzá válunk akár pillanatokra is. Én ezeket nem tudom embernek nevezni, ezeket az embertelen valamiket, akik ilyet tesznek jóízű mosollyal, beteljesülést váró csillogó szemekkel és vad, habzsoló mozdulatokkal, ahogy a szájukhoz kapják a belsőséget, és tépik vadul, mint egy vadon élő állat... Na de valami mást is a filmről. 1978-as, és azért megrázó és elszomorító persze így is, hiszen dokumentumfilm. Egy patológus a narrátor, aki gondolkozott a halálon, megnyílvánulási formáin, és felkutatta a világ számos pontját, hogy szemlére vegye a halál oly sok arcát és meg is filmesítse. Tény, hogy a magyarázatok, amiket hozzátesz eléggé intő például szolgálnak sok esetben. Amúgy ez a film sorozattá vált, mármint van még 4 további része. Erősen gondolkodom, hogy megnézzem-e a 2-ik részt is. Pedig nem ezen kéne igazából.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.